|

Sok sikert kívánunk mindenkinek!
Hogyan zajlik a verseny?
A verseny 4 fordulója az e-mail-ben elküldött feladatsorból áll. A versenyzők a tiniagy.hu weboldal tanulmányi rendszerén keresztül tudják az egyes feladatsorokat elküldeni (vagy postán), és ugyanitt nyomon követhetik az elért eredményeiket.
A jelentkezéskor/regisztrációkor mindenki kap egy egyedi azonosítót és jelszót, azzal tud belépni a rendszerbe és az aktuális (és már értékelt) forduló pontszámait meg tudja nézni.
Természetesen minden forduló minden feladata beleszámít a végeredménybe. A négy fordulót követően mindkét korcsoportból a 10-10 legügyesebb versenyző bejut a döntőbe, ahol szóban is számot fognak adni a tudásukról.
A döntőt 2012. májusában rendezzük meg Debrecenben, ahol már személyesen kell hogy megjelenjenek a versenyzők.
Hogyan tudok jelentkezni?
Jelentkezni a Jelentkezés menüpont alatt lehet, egyénenként, a regisztrációs űrlap kitöltésével. A versenyen mindenki önállóan fog szerepelni. Bővebben a regisztrálásról itt.
Kik vehetnek részt a versenyen?
Általános iskola felső tagozatos diákjaira és középiskolás tanulókra számítunk a versenyen.
A kategóriák életkor és osztály alapján lesznek megbontva: felső tagozatosok és középiskolások: tehát az általános iskolásoknak lesz egy viszonylag "könnyebb", a középiskolásoknak egy viszonylag "nehezebb" feladatsoruk.
Milyen feladatokra számíthatok?
A verseny célja többek között az, hogy érdekes, izgalmas feladatok sokaságán keresztül segítsen a verseny résztvevői számára a későbbi nyelvvizsgákon való sikeres részvétel megalapozásában.
Milyen nyeremények várnak rám?
A fődíj szintenként egy egyhetes angol nyelvi táboron való részvétel lesz a Balatonon, és a többi döntőbe jutott diák is értékes nyereményekkel gazdagodik. Katt ide.
Milyen szintekre lehet jelentkezni?
A tiniagy.hu angol nyelvi versenyen két különböző szint lesz: az általános iskolás tanulóknak kicsit könnyebb, a középiskolásoknak kicsit nehezebb feladatokkal. Tehát a korosztály határozza meg a nehézségi szint besorolását, nincs lehetőség módosítani rajta. A versenyen való részvétel alapfeltétele a tiniagy.hu oldalon történő regisztráció, mely nem jár kötelezettséggel.
Mennyiben más ez a verseny, mint a hasonlók?
A verseny négy fordulója interneten egyénenként nyomon követhető, másrészt a feladatok összeállításánál arra törekedtünk, hogy annak jellege megegyezzen a nyelvvizsgán szereplő feladatokéval - de azért egy kis játékosságot is igyekeztünk belevinni.
A fordulók feladatai mindig 1-1 témakörhöz kapcsolódik, ezzel is segítve a nyelvvizsgákra való felkészülést.
Meddig lehet jelentkezni?
A jelentkezési határidő 2011. november 14.
Első lépésként regisztrálnod kell a versenyre (katt ide), a második lépés a részvételi díj befizetése, átutalással vagy postai úton. A részvételi díj fenti határidőre történő befizetése a versenyen való részvétel előfeltétele!
Hány fordulós a verseny?
A verseny 4 külön fordulóból áll, a fordulók bő másfél hónap szünettel követik egymást, a feladatsorok megoldására mindig 4 hetet kapsz, így lesz idő a kifejtős-utánajárós feladatok kidolgozására és visszaküldésére. A négy hét elteltével lezárjuk és a versenyoldalon elérhetővé tesszük a helyes válaszokat, valamint az elért pontszámokat.
Hogyan tudhatom meg a pontszámaimat?
A pontszámaid követhetők lesznek végig a verseny során a tanulmányi verseny webes felületén, amit csak a verseny résztvevői láthatnak, és mindenki természetesen csak a sajátját.
Mennyibe kerül nekem a versenyen való részvétel?
A teljes verseny részvételi díja 2500 Ft/fő. Egyéb költség nincs!
Hogyan tudom befizetni a részvételi díjat?
A regisztrációd addig inaktív, amíg a részvételi díjat be nem fizetted.
Kétféleképpen is befizetheted a részvételi díjat:
1. Átutalással
Ez történhet egyénenként vagy csoportosan. A számlaszám:
Lugosiné Illés Margit OTP 11773384-08068525
2. Csekken történő befizetéssel
Ez is történhet egyénenként vagy csoportosan.
Rózsaszín csekken történő befizetés, befizetési cím:
Lugosiné Illés Margit Debrecen Pf.: 340 4001
Fontos, hogy a befizetéskor a közlemény rovatba feltétlenül add meg a felhasználóneved vagy e-mail címed, hogy be tudjunk azonosítani a regisztrációs adataid alapján!
*** |